Emlékszem, szüleimnek sikerült leszoktatni engem és magukat is a csúnya szavakról. Egy forintba került egy csúnya szó kimondása otthon. A szüleim többet dobáltak a perselybe, mint én. Aztán nem fektettük be, hanem vettünk belőle valami finomságot.

Abban már kevésbé voltak sikeresek, hogy pénzzel rávegyenek arra, hogy porszívózzak, netán vasaljak. Elég sok pénzt ígértek érte, de engem ez egyáltalán nem ösztönzött (porszívózni még csak-csak, de vasalni nem. Húsz éve mégis magam vasalom az ingeimet, még a feleségemnek sem engedem).

Azt már hírből hallottam, hogy van, aki mondjuk érettségire komolyabb vagyont is kap. Akár autót is. Vajon ez ösztönzi-e a fiatalt valami jóra? Hogyha igen, nem veszti-e el kedvét, amikor rájön, hogy első fizetéséből évekig gyűjtögethet arra, hogy legyen egy hasonló értékű valamije. A pénz, mint ösztönző témaköre nem egyszerűen leírható.

Érdemes ilyen kérdéseken rágódni: Mennyire vetik be ösztönzésnek a pénzt? Mennyire tartósan? Mire költi a gyermekük? Megbecsüli a pénzt? Jó irányba változik a viszonyulása a pénzhez.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.